fbpx

2024-ben is folytatjuk az együttműködést a fiatal válogatott kajakozóval

Tamás Gergő, a 2023-as ifjúsági férfi kajak válogatott kerettagja a következő évben is tovább üldözi álmait és még magasabb célokra tör a nemzetközi kajakozásban.

A magyar ifjúsági válogatott kiemelkedő tehetségeként számon tartott kajakozó 2023 novemberében ismét a melegvízi edzőtábor résztvevője volt, ahol a „Los Angeles keret” tagjaként Spanyolország, Sevilla városában készült a következő szezonra.

Tamás Gergőt korosztályának egyik legjobbjaként tartják számon, és ezt az elismerést nagyban köszönheti magas belső motivációjának és elhivatottságának. Az edzéseken és edzőtáborokban minden alkalommal kiváló teljesítményt nyújt, legyen szó téli felkészülésről, tavaszi vízi táborokról vagy világbajnokságra való felkészülésről.

Az ifjú kajakozó rendkívül gyors és robbanékony izomzattal rendelkezik, ami a jövőben lehetőséget teremthet számára, hogy párosban vagy négyesben részt vegyen az olimpiai távokon. Hiszen mint a legtöbb sportoló, úgy Gergő is arról álmodik, hogy ne csak a világbajnokságokon, hanem akár az Olimpián is megmérettesse magát.

A 2005 decemberében született Tamás Gergő már gyermekkorában is kitűnt mozgás iránti vágya, kitartása miatt és már az iskolai testnevelés órákon mutatott fizikai aktivitása is többeknek szembetűnő volt. Az úszás iránti szeretetének köszönhetően, amit már kisgyermekként kifejezett, kiválóan teljesített az úszás órákon, és innen mondhatni egyenes út vezetett a kajakozás felé.

Gergő sportpályafutása 2015-ben kezdődött, és azóta folyamatos fejlődésen ment keresztül. Magyar bajnoki címeinek megszerzése után részt vett három Olimpiai Reménységek Versenyén, ahol két arany- és egy ezüstéremmel gazdagodott. A 2023-as évben részt vett az Ifjúsági Európa-bajnokságon, ahol a K4 csapat tagjaként 500 m-en ezüstérmet szerzett, továbbá korosztálya legrangosabb versenyén, az Ifjúsági Gyorsasági Világbajnokságon is ott volt. Az eseményen szintén 500 méteren nyert világbajnoki aranyérmet a K4-es csapat tagjaként, ezáltal tovább építve reputációját a nemzetközi kajakozásban.

Tamás Gergő 2024-ben újabb kihívások elé néz, és a kitartása, elhivatottsága és tehetsége alapján biztosak lehetünk benne, hogy még számos sikert fog elérni a kajakozás világában. A vízkezelési megoldásokat kínáló Euro-Clear Kft. pedig büszke támogatója marad Tamás Gergőnek a 2024-es évben is és egész cégünk szorít neki az újabb kihívások előtt. 

Megosztom ezt a bejegyzést:

Facebook
Twitter
LinkedIn

TÉLI LEÁLLÁS

Irodánk zárva tart:

2024. december 18. – 2025. január 1.

Utolsó csomagküldési nap:
2024. december 17.

Utolsó árukiadási nap:
2024. december 17.