fbpx

A víz útja: Így lesz lágy víz a keményből!

Milyen utat jár be lágyítás során a víz, mitől jön létre “lágy víz” és milyen sorrendben kell bekötni vízkezelési berendezéseinket a háztartásba? Többek között a fenti kérdésekre is választ kaphat, ha elolvassa alábbi cikkünket!  

A nulladik pont: Még mielőtt a vízlágyítót eléri a víz…

A vízlágyítás mondhatni már egy lépéssel a vízlágyító berendezés előtt elkezdődik. Ugyanis már azon a ponton foglalkoznunk kell a vízzel, ahol az belép a háztartásba. Méghozzá a megfelelő előszűrővel, mely gyakorlatilag elengedhetetlen kiegészítője a vízlágyító berendezésnek. Bár a legnagyobb veszélynek a kútból érkező víz esetében van kitéve a vízlágyító, a vízmű által szolgáltatott víz is különböző minőségű hálózatokon keresztül jut el otthonunkba, melyeket időszakosan tisztítanak, fertőtlenítenek, csőtörések esetén javítanak. Így gyakorlatilag nem létezik olyan vízhálózat, ahol a másodlagos szennyeződés veszélye ne állna fenn. Az előszűrő berendezések képesek eltávolítani az olyan szennyeződéseket, mint például a homok, iszap, rozsda vagy más durva részecskék, amelyek csökkenthetik a vízlágyító berendezés hatékonyságát és élettartamát.

1.A víz első találkozása a vízlágyítóval

Miután a hidegvizet rákötöttük a vízlágyító berendezésünkre, a víz közvetlenül a csövön keresztül jut be a vízlágyító berendezés belsejébe. Itt fontos megemlíteni, hogy kizárólag hideg vizet lehet lágyítani, így csak azzal a csővel kell összekötnünk vízlágyítónkat, melyben a hideg víz áramlik. A lágyítás során a víz a felső szűrőn keresztül lép be a vízlágyító egyik oszlopába, melyben az ioncserélő gyanta is található. 

2.A vízlágyító gyanta, mely a varázslatért felel

A gyantatartó oszlopban haladva a víz lefele áramolva eljut az ioncserélő gyantáig, melyen aztán átfolyik. A gyantaágyon való áthaladás során a víz keménységét okozó kalcium- és magnéziumionok reakcióba lépnek a műgyantával. Ennek a reakciónak köszönhetően a kalcium és magnézium tulajdonképpen megragad a gyantán és lecserélődnek a háztartási berendezéseink számára ártalmatlan nátrium ionokra. 

3. A vízlágyítót elhagyja a kezelt, ioncserélt víz

Az immár lágyított víz a vízlágyító berendezés alsó szűrőjén keresztül, a központi csövön keresztül felfelé halad, majd távozik a vízlágyító berendezésből. A vízzel érintkező háztartási berendezések így immár lágy vízzel végezhetik a munkát, mivel a kalcium- és magnéziumionok nátriumionokra cserélődtek. 

Visszamosási és regenerálási folyamatok

A vízlágyító karbantartása során a berendezés időről-időre automatikusan visszamosási és regenerálási folyamatokat végez el. Visszamosás során a víz átáramlik a gyantatartó oszlopon, fellazítva a gyantatöltetet és eltávolítva a felgyülemlett mechanikai szennyeződéseket. A folyadék ezt követően a csatornába távozik. Erre a folyamatra azért van szükség, mivel idővel a gyantaágyak megtelítődnek az ivóvízből származó kalcium- és magnéziumionokkal. Amikor ez bekövetkezik, a vízlágyító egy sós oldatot (általában nátrium-kloridot) vezet át a gyantaágyakon keresztül, mellyel így leválasztásra kerülnek a kalcium és magnézium ionok a gyantáról. 

Egyéb vízkezelési megoldások, a tökéletes vízért

Ha szeretnénk tovább javítani ivóvizünk minőségét otthonunkban, érdemes utánajárnunk, szükségünk van-e további vízkezelési megoldásokra. Ilyen például a víztisztító és az UV vízfertőtlenítő berendezés, melyeket a vízlágyító után kell beszerelnünk háztartásunkban annak érdekében, hogy ezek a berendezések is lágy vízzel végezhessék a tevékenységüket. 

A víztisztító berendezések segítségével eltávolíthatók a víz minőségét rontó különböző szennyezőanyagok, mint például a nehézfémeket, a mikrobiológiai szennyeződéseket, a baktériumokat vagy a gyógyszermaradványokat. 

Az UV vízfertőtlenítő berendezés az olyan, vízben szabad szemmel nem látható szennyeződéseket, mint a baktériumokat, vírusokat és gyógyszermaradványokat is képes eltávolítani. Működése az UV fény felhasználásán alapszik, miszerint a sugárzás roncsolja a vízben található baktériumok DNS-ét, amik így nem tudnak tovább szaporodni és elpusztulnak. Ezt a folyamatot nevezzük más néven csírátlanításnak is. Miután pedig a berendezés vegyszerek használata nélkül fertőtlenít, így teljesen biztonságos és allergiás reakciókat sem okoz.

kórokozók a vízben

Amennyiben szeretné bővebben is megismerni termékeinket és felfedezni az Önnek megfelelő vízkezelő berendezést, látogasson el webshopunkra, vagy vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal!

Megosztom ezt a bejegyzést:

Facebook
Twitter
LinkedIn

TÉLI LEÁLLÁS

Irodánk zárva tart:

2024. december 18. – 2025. január 1.

Utolsó csomagküldési nap:
2024. december 17.

Utolsó árukiadási nap:
2024. december 17.